�n vezetek. Ez az els� hosszabb utam, a k�zeli v�rosig megy�nk, meg vissza. Apa �l mellettem, anya h�tul, csendben. Most nem kiab�l, mint az els� alkalommal, amikor be�lt mell�m, igaz, az az � kocsija volt, azt nem tudom j�l elvezetni. Nagy r�m, a l�bam nem �ri el rendesen a ped�lokat. Apa kocsija jobban idomul hozz�m, �rzem, hogy egyszer eg�szen k�nny� lesz majd vezetni, csak hozz� kell szoknom.
Odafele azon gondolkodom, hogy milyen furcsa ez. Hogy micsoda izgalom nekem a vezet�s, meg hogy milyen �j, val�s�gos �r�m. K�v�ncsi vagyok, hogy mikor lesz ebb�l rutin, mikor fakul ki ez a nagy izgul�s. Mert valamikor ki fog, ez biztos. Anyuval �s apuval is �gy volt, �s mindenkivel �gy lesz. Sz�ks�gszer�en velem is.
Lassan egyre kevesebbet �s kevesebbet fog jelenteni a korm�ny m�g�tt �lni, egy id� ut�n  m�r apa sem fog viccel�dni azzal, hogy t�l�lt�k, �s majd megtanulok sz�pen, helyesen parkolni. Az is j� lesz, tudom, akkor majd a b�szkes�gnek fogok �r�lni, annak, hogy t�bb� m�r nincs mit elviccelni, de most az a j�, hogy anyuval lehet veszekedni, t�nyleg t�l k�zel megyek-e az �t sz�l�hez, meg az, hogy apuhoz fordulva lehet csod�lkozni, hogy az aut� nyolcvan felett m�r k�ri a hatost.

...

Nagyon sov�ny vagy, ezt mondja az eg�sz csal�d, m�g az unokatestv�rem �j bar�tn�je is, aki nem is annyira �j, de nem is annyira csal�d, valahol a kett� k�z�tt lebeg. Tegnap van, a szok�sos csal�di eb�d, december huszon�t�dike. Mindenki mosolyog, mindenki ki�lt�z�tt. �n is mosolygok, �s k�zben azt mondom, jobb, mintha ekkora lenn�k, mint egy lufi. Mutatom is hozz� a kezemmel, hogy mekkora. Helyesel�s a v�lasz. Ilyen az alkatom, teszem m�g hozz�, szerencs�s vagyok. K�zben bel�l megint arra gondolok, hogy mi van, ha nem. Ha nem is az alkatom, hanem hogy beteg vagyok. Lehetne, megt�rt�nhetne. Gyakran f�j a hasam, a napokban meg �melyegtem is. Mi van, ha bel�lr�l esz valami? Ha hi�ba igyekszem, helyettem csak az a valami h�zik?
Elk�pzelem, b�r nem akarom. Van bennem valami, ami elveszi az er�met �s sz�p lassan megem�szt - �gy k�pzelem. Emiatt �rzem n�ha �gy, mintha az �sszes izmom rosszul lenne huzalozva a h�tamban, emiatt kell kif�jnom magam az iskol�ban, ha reggel felm�szok a m�sodik emeletre. �s emiatt lapos a hasam, meg v�kony a combom, emiatt vannak megel�gedve a fi�k az alakommal, �s emiatt mondj�k n�ha a l�nyok, hogy b�rcsak nekik is. B�rcsak nekik is lenne ilyenj�k, ami bel�lr�l eszi �ket. 
Szinte vicces a gondolat.

...

Itthon olvasok, nincs jobb, vagy nincs m�s dolgom. A Megyek ut�nad van ter�t�ken, kort�rs magyar irodalom, ha feltenn�m instagramra, mindenki intellektu�lisnak �s m�veltnek tartana. M�g a sz�let�snapomra kaptam valakit�l, de m�r nem tudom megmondani, hogy pontosan kit�l. Az utols� l�ny fejezet�n�l tartok, Juli van, ez a c�me, �s m�r tudni, hogy ez k�l�nleges lesz, mert eddig csak j�ttek a l�nyok, � meg most van. Hogy meddig, azt nem tudni. A k�nyv azt sugallja, hogy �r�kk� - hinni is akarom, meg nem is. Olvasom, milyen is ez az igazi szerelem a f�rfi szemsz�gb�l. Daru elfelejti megn�zni az utc�n a l�nyokat. Eddig mindig megtette, akkor is, ha �pp f�lig szerelmes volt, de most valahogy elfelejti, annyira arra a l�nyra gondol, aki van. Fut a szemem a sorokon, k�zben bel�l mar a f�lt�s. Ostobas�g az eg�sz, de az�rt belegondolok.
A k�rd�st nem teszem fel, de elk�pzelem, milyen lenne, ha ez lenne a szerelem m�rc�je, �s elk�pzelem �gy is, azt�n �gy is. Azt�n a m�sik ir�nyba is elj�tszom, de nem megy j�l, mert �n sosem n�ztem meg igaz�n a fi�kat. Most tal�n m�g annyira sem teszem, de ha meg is n�zem �ket, akkor sem jelentenek semmit. �rdektelenek, az arcok meg semmitmond�k. Mert egyik sem tartozik hozz�. Egyik sem tartozik hozz�m.
Akkor most ki mondja meg, hogy ez mit is jelent?

...

Este furcs�t �lmodom. Egy kisfi�r�l. Magamat v�lem felfedezni benne, de m�g ink�bb valaki m�st. Tudom, hogy ki �, m�g ha nem is �rtem, hogy hogyan. De h�t ez egy �lom, ott meg k�telkedni nincsen hely. Csak az �szt�n�s tud�s van, az egyszer�, sima bizonyoss�g. Minden �gy van itt, ahogy van. K�rd�sek n�lk�l, szil�rdan. Reggelre sz�tm�llik ugyan, de van, hogy nem teljesen.
Miut�n fel�bredek, m�g sokat gondolok arra a kisfi�ra.

...

...

Tegnapel�tt �jszaka azt �rtam, hogy nem tudok �rni. Mert nincsenek meg hozz� bennem a szavak, a t�rt�netek. Azt�n r�gt�n mell�, szorosan e h�rom sz� ut�n, azt �rtam, hogy amir�l meg tudok, az �. Szavakba �ntve, vessz�k �s mondat v�gi �r�sjelek k�z� illesztve, lecsupasz�tva a l�nyegre, hi�nyosan. Hogy csak �gy tudok r�la �rni.
Azt�n folytattam, mert n�ha ezt teszem, �s mert n�ha szeretem szavakba foglalni azt, ami van, ami �, meg ami �n. Ezek mindig csak t�red�kek, mert azokban vagyok a leg�szint�bb, a legink�bb tetten �rhet�. A fenti t�red�kek, ezek itt, ezek is �szint�k. Csupaszok �s tele vannak �nmagammal. Szil�nkok egy t�k�rb�l. Vagy cafrangok egy boncasztalr�l, ezt is mondhatn�m, mert szeretem ezt a k�pet, ezt a l�lekboncol�sat. V�gs� soron azonban mindegy, hogy mit mondok r�juk, �s hogy mihez hasonl�tom �ket. Nem fontos. Az �r�s a fontos,  meg az, hogy j�l esett. Hogy meghazudtoltam vele a tegnapel�tti �nemet.