A világban annyi borzalom van körülöttünk, annyi igazságtalanság, elnyomás és embertelenség, hogy szinte naponta írhatnék ide valamiről. Érhető módon nem mégsem teszem, mert először is, ez nem az a közeg, másodszor is, nem akarok minden nap ezeken a borzalmakon merengeni.

De a mai nap igen. Muszáj, mert amit olvastam, az végtelenül elszomorított és olyannyira feldühített, hogy megszólalni alig tudtam tőle. Talán ismerős számotokra Brock Turner neve, a húsz éves férfié, aki egy évvel ezelőtt, kiemelkedő stanfordi diákként és tehetséges úszóként megerőszakolt egy 23 éves lányt, aki aznap éjszaka túl sokat ivott, és öntudatlan állapotba került. Persze, nem volt okos dolog ennyit inni - ezt a lány is elismerte -, de az, hogy alkohol befolyása alatt állt, még senkit sem jogosít fel arra, hogy kivigye őt a sötétbe egy kuka mögé, felrángassa a ruháját, és olyan dolgokat tegyen vele, amikbe a másik fél nem egyezett bele. És most aztán édes mindegy, hogy miről van szó: egy kis fogdosásról, pettingről, esetleg valami sokkal komolyabbról - mind ugyanazt jelentik. Szexuális erőszak.

Ilyen egyszerű. Két szó, mégis, valakinek az egész életét megváltoztatja. Az a lány sosem fogja teljesen elfelejteni azt, hogy egyszer ő volt az "eszméletét vesztett, részeg nő" akiről az egész világ olvasott, és aki egy róla szóló cikkből kellett összerakja annak a borzalmas éjszakának a darabjait. Aki bár nem emlékezett rá, de aznap szexuálisan bántalmazták, kihasználták, és embertelen módon bántak vele. Aki azóta nap, mint nap viseli Brock tettének a következményeit. És úgy tűnik, ebben egyedül van.

Brock hat hónap börtönbüntetést kapott azért, amit tett. Mert úszó. Mert jófiú. Mert az anyukája szépen kérte. Gondolom jól meg is fizette. És itt nincs vége - ez a hat hónap valószínűleg háromra fog csökkenni, ha Brock jól viseli magát. Ja, és persze védelem alatt áll majd az egész idő alatt. Nehogy bármi is történjen szegény, szerencsétlen fiúval, ami beárnyékolhatja eddig oly' ígéretes jövőjét. HÁT BASSZA MEG. A rá kiszabható büntetés maximuma 14 évben volt megszabda. Mit kapott ő ehhez képest? Semmit!

Tönkretette egy lány életét, és a bíróság azért enyhített az ítéleten, hogy nehogy tönkretegye a mi aranyfiúnkét is. Nehogy bármiféle nehézség érje őt az életben. Istenem, hogy mi egy ilyen világban élünk, ahol ez megtörténhet! Ahol az erőszaktevő egyetlen egy pillanatra sem néz szembe a tetteivel, nem ismeri el, hogy rossz döntéseket hozott, hogy az, amit elkövetett, borzalmas és semmivel sem menthető, sőt, egy szóval sem fejezi ki sajnálatát az áldozata felé, nem kér tőle bocsánatot és nem mutat bűnbánatot. A tetteiért semmiféle felelősséget nem vállal, mindent az alkoholra ken - számára az egész tanulsága az, hogy az alkohol csúnya rossz dolog, és nem lenne szabad ennyit inni az egyetemi évek alatt -, és hat hónapot kap. Egy vicc, komolyan mondom.

Illetve egy vicc lenne, ha nem egy ennyire szomorú és fontos dologról lenne szó. Ha nem egy ember élete forogna kockán, aki egy éven át küzdött azzal, hogy feldolgozza a történteket, és még ki tudja, meddig fog még. Aki nem akarta bíróságra vinni az ügyet - helyette a fiú maga tette azt. És tessék, most ő nyert. Bűnősnek nyílvánították, de amit a tetteiért kapott, az semmi. Semmi ahhoz képest, hogy mit kaphatott volna, vagy ahhoz képest, amit érdemelt volna.

És akkor még az ő anyja könyörög a bírónak, hogy ezt a semmit is vegye el a kicsi fiától, mert  hát nézzen csak rá, erre a csupa szeretet fiúra, nem élné túl a börtönben. Gusztustalan, undorító, amit az anyja írt. Értem én a szülői szeretetet. Értem én, hogy egy anyának nehéz elfogadnia, hogy a fia ilyen borzalmas tetthez folyamodott, és még azt is megérteném, hogy csupa anyai szeretetből megpróbálná teljesen eltörölni a fia bűntetését. De az a hangnem, amiben írt, az megbocsájthatatlan. Az, hogy a fiát állítja be áldozatként, az nem magyarázható a szülői szeretettel. Az én szüleim is szeretnek engem, mégis tudom, hogy sosem írnának ilyesmit, ha én lennék hasonló helyzetben. Mert nekik van gerincük és erkölcsi elveik.

Undorodom ettől a fiútól, és nem is azért, amit tett, hanem leginkább azért, ahogy azt viseli. A családjától is undorodom, az anyjától és az apjától is, aki azt merte nyilatkozni, hogy a fia túl magas árat fizet húsz perc szórakozásért. Undorodom ettől a világtól is, hogy egy ilyen egyértelmű és fontos ügyben is képtelenség igazságot szolgáltatni, mert valahogy mindig mindent meg lehet úszni. 

Nem tudom, mit mondhatnék még azon kívül, hogy remélem, mindezt a sok szenvedést amit ennek a lánynak és az ő családjának okozott, Brock Turner százszorosan fogja visszakapni. Sajnálom, én nem tudok olyan jó lenni, mint a lány, akit megerőszakolt, és aki mégis azt írta a levelébe, hogy reméli, mindketten túl fognak ezen lépni és a férfi képes lesz egy új életet kezdeni, amit jóra használhat. Bár belegondolva, ezt én is remélem... de hogy nem kívánom neki, az is kicseszettül biztos.

(Olvassátok el a lány levelét, ha van egy fél órátok. Azt hiszem, megéri.)