Már jelenlegi helyzetében és nem általánosan. Sajnálom, hogy ez most megint egy ilyen száraz, beszámolós bejegyzés lesz, de ez egy blog, sőt mitöbb, az én blogom, szóval szívem joga titeket untatni az életemmel. 

Angol. Kedden kiderült az emelt érettségim végleges eredménye, ami a max pontos szóbelimmel összesen 94%-os lett. Ez csak egy százalékkal marad le az általam kitűzött céltól, szóval elégedett vagyok magammal, főleg, hogy tudomásom szerint én írtam a legjobbat a suliból. És az már valami, mert a mi iskolánk erős. Mint egy jó fekete reggel hatkor. Decemberben meg nyelvvizsgázok, középszinten mert szar vagyok és nincs kedvem felsőre tanulni, papírra meg szükségem van, ha később akarok dolgozni és/vagy fel akarom venni a szaknyelvet egyetemen. Amit nyilván akarok. 

Szalagavató. Nagyban mennek a táncpróbák, és eddig pozitív csalódás az egész, mert én eszméletlenül élvezem. Ed Sheeran Give Me Love-jára táncolunk, ami egy csodálatos szám és a koreo is gyönyörű, szóval egyenes az út ahhoz, hogy februárban kicseszett tüllszoknyás tündérke legyek a borzasztóan elegáns hercegem oldalán és hogy tündérke létemre jól elbőgjem magamat, mert szinte száz százalék, hogy el fogok érzékenyülni. Lehet, hogy nem a keringő alatt, de még aznap valamikor, és akkor fix, hogy megkönnyezem az eseményt. Az osztállyal is elkezdtünk próbálni, velük valami esernyős táncot fogunk összehozni, és bár tuti, hogy nem lesz valami bonyolult, azért bízom benne, hogy látványosra és érdekesre sikerül. Jelenleg egyébként a próbák veszik el szabadidőm nagyrészét, mert ha hétköznap próbálunk, akkor negyed tíznél előbb az életben nem kerülök haza. Ami fárasztó, de megéri. 

Vezetés. Nincs mit ragozni rajta, újabban nagyon élvezem és jövő szerdán vizsgázom. Addig még lesz két órám, aztán annyi. Szurkoljatok, mert mocskosul félek. Vagyis hát nem, még nem, de tudom, hogy akkor és ott mocskosul fogok. Viszont nagyon szeretnék már jogsit, úgyhogy muszáj sikerülnie. 

Szerelem. Azt hiszem önámítás és hülyeség lenne letagadni, hogy most egy kicsit göröngyös időszakon vagyunk túl, legalábbis a részemről - említettem már, hogy kedvtelen, nyűgös és nagyon hangulatfüggő voltam az elmúlt hónapokban, semmi sem volt jó, semmi sem volt biztos, de mostmár minden szuper. Részemről mindenképp, és remélem, hogy a barátom is így gondolja. Az elmúlt időszakban kicsit úgy éreztem, hogy én hiányolom őt jobban, meg hogy én vagyok a romantikusabb, és igazából valahol mindkét dolog igaz, de ugyanakkor azt is tudom, hogy ő lehet, hogy nem ír nekem romantikus levélkéket meg nem mondja, hogy hiányzom neki, de ezernyi más módon meg kimutatja, hogy milyen fontos vagyok a számára és hogy ténylegesen szeret. És igazság szerint ez a lényeg, nem pedig a körítés, úgyhogy azt hiszem nem dől össze a világ, ha nem kapok szerelmeslevelet és a többi. Persze ettől még nagy álmom, és mint olyan, nem mondok le róla, de kierőszakolni sem fogom, mert akkor már jobb, ha meg sem íródik az ilyesmi. igyekszem megérteni, hogy ő nem tudja és/vagy nem akarja így kifejezni magát. Egyedül azért nehéz ez egy picit, mert én meg pont az ellentétje vagyok ennek, és legjobban szavakban tudom magam kifejezni.
Szóval igen, szerelem terén visszatértem a triviális problémáimhoz, amik amúgy nevetségesek és egyedül a végtelen szeretetéhségem és röhejesen bizonytalan személyiségem  miatt léteznek. De minden a legnagyobb rendben. Imádom a barátomat, továbbra is gusztustalanul boldog és kiegyensúlyozott párnak tart minket a világ (ez valahogy mindig büszkeséggel tölt el :'D), szombaton duplarandis mozizás lesz, egy hét múlva pénteken meg másfél éves együttlétünket ünnepeljük. Én készülök valami nagyon minimális meglepetéssel, mert amúgy megbeszéltük, hogy csak az évfordulókat ünnepeljük, de most ezzel amúgy is meg akartam lepni valamikor, szóval miért ne pont a másfél éves "évfordulónkon"? Másnap meg irány a bécsi karácsonyi vásár a barátokkal. Előre látom, hogy annyi forralt bort fogok inni, amennyit csak tudok. 

Egyébiránt mostanában állandóan fáj a fejem és ami még ennél is érdekesebb - bár az előző kijelentés annyira nem az, mert eddig is köztudottan fejfájós voltam -, az az, hogy a nyakam is fáj. Szüntelenül. Hol kicsit jobban, hol meg alig észrevehetően, de fáj, és érzem, hogy valami nincs rendben. Nem nagy ügy, mert azért ez a fájdalom inkább hasonlít enyhe kellemetlenséghez, mint hatalmas kínhoz, de azért idegesítő. És kicsit aggasztó. Úgyhogy ha valaki esetleg tapasztalt hasonlót vagy egyáltalán van valami ötlete, hogy miért lehet ez és mit kéne tegyek ellene, az könyörgöm szóljon. Ha megszabadít tőle, postázok neki egy tábla csokit.