hello

VIX // 18, slytherin, infp, libra »

{ a nagybetűs élet küszöbén } pszichológusnak készülő, konfliktuskerülő, szétszórt, rókamániás, nevetve sírós és sírva nevetős, olykor művészkedő, végtelenül szerelmes, tökéletlenül tökéletes, idealista, könyvmoly, megrögzött halogató, túlérzékeny, szeretetéhes, kalandszerető, tanulni és tapasztalni vágyó lány. 

blog »

 
chat
 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
blog

Írásbeli letudva

2016.05.31. 20:20, vix

Ugye a tegnapi és mai nap folyamán derültek ki az írásbeli érettségik eredményei. Hétfőn a középszintű, ma pedig az emelt szintű dolgozatokat tekinthettük meg, amit persze én is megtettem, annak ellenére, hogy a történelem és matek eredményemmel már pár hete tisztában voltam.

Ennek a fényében a hétfő nem volt valami "izgalmas", igaz kisebb szívinfarktust kaptam, amikor megláttam, hogy hány pontot kaptam a magyaromra. Összeségében ugyanis 98%-os lett. Én meg aznap reggel még a kilencven százalékért imádkoztam, szóval rendesen meglepett, amikor megláttam a borítékomon virító piros százalékot. Természetesen ezzel az eredménnyel nem voltam egyedül, sőt, az osztályban 99 és 100%-os magyar is született, szóval ismét bebizonyosodott, micsoda stréber osztály vagyunk mi. :'D Mindegy, én örültem a százalékomnak, mint a franc - csak így összesen egy pontot veszthetek szóbelin, a többi már rontásnak számít. 

A matekból amúgy éppen hogy meglett az ötös, pont 80%-ot sikerült összekaparnom, ami egyébként kicsit csalódás, mert azért 80 felett számoltam a matekkal - egészen addig, amíg májusban elém nem tették a feladatlapot. Ott aztán világossá vált a számomra, hogy a nyolcvan a maximum, amit remélhetek :DD És milyen igazam lett. 

Töriből 90%-ot sikerült teljesítenem, ami valamivel feljebb van, mint amit saccoltam magamnak, igaz, abban biztos voltam, hogy az esszék jól sikerültek, és abban igazam is volt: összesen két pontot vesztettem a háromban együttvéve. Elégedett vagyok ezzel, de azért szóbelivel még szeretném pár százalékot feljebb tornászni, már csak azért is, mert tudom, hogy képes lennék rá. 

Az emelt biosz eredménye meg ugye ma derült ki, és hát. Olyan lett, mint amit (titkon) reméltem és vártam, szóval 94%. A feladatlap jobban sikerült, mint amit én pontoztam magamnak, viszont az esszém meg szarabb, igaz ott fellebeztem is egy pontot, mert konkrétan beleírtam, amit a megoldókulcs kért, és a javító még látta is, mert valamiért áthúzta piros tollal. És nem adott rá pontot. Mondom what? Senki sem értette, szóval úgy döntöttem az igazság kedvéért benyújtok egy kérvényt én is. Egyébként röhej, hogy az esszéket hogyan javították, tőlünk nagyon sokan döntöttek a fellebbezés mellett. 

Csütörtökön meglátjuk, mennyire sikerül megtartanom bioszból ezt a jó kis százalékot, mert ugye akkor szóbelizek, és komolyan mondom, alig várom már. Félek tőle, mint a szemét, de annyira rányomja a mindennapjaimra a bélyegét, hogy meghalok. Ha tanulok, akkor az szar, ha nem tanulok, akkor az meg az a szar, mert bűntudatom van, hogy épp nem csinálok semmit. És már vagy hatmilliószor végigrágtam magamat az egész követelményen, de egyszerűen sosem érzem magam elég felkészültnek, úgyhogy mindegy is, mit csinálok, mert az egész el van cseszve, úgy ahogy van. Szeretek lappangó maximalista lenni, jó buli. Ja nem.

Mindegy, kitartást sorstársaimnak és sok szerencsét az elkövetkező szóbelikhez! Már nincs sok hátra :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

css alap: @


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!