Ugye a tegnapi és mai nap folyamán derültek ki az írásbeli érettségik eredményei. Hétfőn a középszintű, ma pedig az emelt szintű dolgozatokat tekinthettük meg, amit persze én is megtettem, annak ellenére, hogy a történelem és matek eredményemmel már pár hete tisztában voltam.

Ennek a fényében a hétfő nem volt valami "izgalmas", igaz kisebb szívinfarktust kaptam, amikor megláttam, hogy hány pontot kaptam a magyaromra. Összeségében ugyanis 98%-os lett. Én meg aznap reggel még a kilencven százalékért imádkoztam, szóval rendesen meglepett, amikor megláttam a borítékomon virító piros százalékot. Természetesen ezzel az eredménnyel nem voltam egyedül, sőt, az osztályban 99 és 100%-os magyar is született, szóval ismét bebizonyosodott, micsoda stréber osztály vagyunk mi. :'D Mindegy, én örültem a százalékomnak, mint a franc - csak így összesen egy pontot veszthetek szóbelin, a többi már rontásnak számít. 

A matekból amúgy éppen hogy meglett az ötös, pont 80%-ot sikerült összekaparnom, ami egyébként kicsit csalódás, mert azért 80 felett számoltam a matekkal - egészen addig, amíg májusban elém nem tették a feladatlapot. Ott aztán világossá vált a számomra, hogy a nyolcvan a maximum, amit remélhetek :DD És milyen igazam lett. 

Töriből 90%-ot sikerült teljesítenem, ami valamivel feljebb van, mint amit saccoltam magamnak, igaz, abban biztos voltam, hogy az esszék jól sikerültek, és abban igazam is volt: összesen két pontot vesztettem a háromban együttvéve. Elégedett vagyok ezzel, de azért szóbelivel még szeretném pár százalékot feljebb tornászni, már csak azért is, mert tudom, hogy képes lennék rá. 

Az emelt biosz eredménye meg ugye ma derült ki, és hát. Olyan lett, mint amit (titkon) reméltem és vártam, szóval 94%. A feladatlap jobban sikerült, mint amit én pontoztam magamnak, viszont az esszém meg szarabb, igaz ott fellebeztem is egy pontot, mert konkrétan beleírtam, amit a megoldókulcs kért, és a javító még látta is, mert valamiért áthúzta piros tollal. És nem adott rá pontot. Mondom what? Senki sem értette, szóval úgy döntöttem az igazság kedvéért benyújtok egy kérvényt én is. Egyébként röhej, hogy az esszéket hogyan javították, tőlünk nagyon sokan döntöttek a fellebbezés mellett. 

Csütörtökön meglátjuk, mennyire sikerül megtartanom bioszból ezt a jó kis százalékot, mert ugye akkor szóbelizek, és komolyan mondom, alig várom már. Félek tőle, mint a szemét, de annyira rányomja a mindennapjaimra a bélyegét, hogy meghalok. Ha tanulok, akkor az szar, ha nem tanulok, akkor az meg az a szar, mert bűntudatom van, hogy épp nem csinálok semmit. És már vagy hatmilliószor végigrágtam magamat az egész követelményen, de egyszerűen sosem érzem magam elég felkészültnek, úgyhogy mindegy is, mit csinálok, mert az egész el van cseszve, úgy ahogy van. Szeretek lappangó maximalista lenni, jó buli. Ja nem.

Mindegy, kitartást sorstársaimnak és sok szerencsét az elkövetkező szóbelikhez! Már nincs sok hátra :)

Ma itthon ültem, mert szerdán sikeresen megfáztam, hála húsz perces sétámnak, amit szakadó esőben és kisruhában tettem meg a házunking. Annyira egyébként nem vészes a dolog, csak borzasztóan gyenge vagyok és fáj a torkom, meg persze naponta elhasználok egy százas zsepicsomagot. Viszont legkésőbb hétfőre ismét száz százalékos kell legyek, mert az egész hetem táncpróbákból fog állni, szombaton pedig szalagavató, aztán meg hajnalig tartó bulizás, és komolyan mondom, idegösszeroppanást fogok kapni, ha pont arra leszek beteg. Hogy én otthon töltsem teázgatva meg pihengetve a szalagavatóm estéjét, amiért annyit dolgoztam és amibe annyi időmet öltem az utóbbi időben, hogy az már röhejes? Hogyne. Persze. Én a szalagavatóm napján minden egyes pillanatot tökéletes egészségben szeretnék eltölteni, maximum azon aggódva, hogy nem-e esik szét a frizurám az afterre, vagy hogy jól fogok-e mutatni a felvételen.

Úgyhogy emiatt ma szépen itthon maradtam és ellézengtem a napom. Igyekeztem pihenni, és most az egyszer úgy iszom a teákat meg a különféle meghűlést enyhítő poritalokat, mint a kisangyal. Ettől függetlenül nem érzem magam sem jobban,  sem rosszabbul. De türelmes vagyok. Igaz, holnap kénytelen leszek elmenni vásárolni, mert még van pár apró dolog, amit be kéne szereznem jövő szombatra, de extra elővigyázatos leszek - öt réteg ruha és lehetőleg nulla perc kint a hidegben, mindent röviden és céltudatosan elintézve.

Aztán meg, az egyetemi jelentkezés határideje is vészesen közeleg, én meg még mindig óriási dilemmában vagyok a választást illetően. Egy ideje már elhatároztam magam a pszichológia felé, úgyhogy azzal nincs is baj, a szak adott, csupán az egyetem az, ami bizonytalan. Eddig az ELTE, Károli és Pázmány között vaciláltam, most ez annyibban könnyebb lett, hogy a Károlit kiejtettem (legalábbis a harmadik helyre tettem), mert rémesen rosszul szituált a pszichológia épülete, kint van a világ végén és még demotiválóan randa is a környezet. A Pázmány viszont nagyon jó benyomást tett rám, szimpatikusak voltak, és még az egyetem épülete is hangulatos, jó helyen van (a Kálvin tértől öt percnyire). Egyedül a vallásos jellegű tantárgyakkal vagyok úgy, hogy ha lehetne, inkább passzolnám őket, de végülis nem hiszem, hogy olyan szigorúan vennék őket az egyetemen, és elvileg kreditet is érnek, szóval ez végső soron nem is olyan szörnyű dolog.

Az ELTE meg leginkább a hírnév miatt vonz, mert azért ismerjük el, kicsit felkapottabb egyetem, mint a Pázmány, és biztos jobban nézne ki az önéletrajzomban az, hogy az ELTE karán végeztem - legalábbis egyes munkáltatók szemében biztosan. Az sincs rossz helyen, az épület maga nem egy álom, de végülis nem ez a legfontosabb, és anno a nyílt napjuk is tetszett, ők voltak az egyedüliek, akik bemutató órát is tartottak. Viszont ott egész biztos, hogy nehezebben érvényesülhetnék, többnyire csak egy lennék a sok közül, a Pázmány meg ugye kisebb egyetem, ott azt ígérték hogy a tanárok ismerik a diákjaikat és törődnek is velük. Meg ott több a gyakorlat, míg az ELTE inkább az elméletre és a kutatásokra fókuszál.

És így én magamhoz híven megragadtam a tanácstalan tiporgásnál és a jó öreg döntésképtelenségnél. Még nyáron beszéltem egy ELTE pszichós lánnyal, ő végülis csak megerősítette azt, amit mondtak nekem is, de azt is hozzátette, hogy ő nagyon szereti az egyetemet és egyáltalán nem érzi úgy, hogy ő is csak egy újabb Neptun kód a többi között. Pázmányossal személyesen még nem volt szerencsém beszélni, de másokon keresztül úgy hallom, hogy ők is szeretik a szakot és az egyetemet is, elégedettek vele. Szóóóval összefoglalva... rohadtul fogalmam sincs, hogy miként döntsek.

Aki esetleg több rálátással rendelkezik a problémámra és a szóban forgó egyetemekre, azt szépen kérem, hogy ossza meg velem a véleményét, mert most a legkisebb segítség is jól jönne a számomra. Köszönöm! :)

Ez az utolsó hét még sűrűbb volt, mint az előzőek. Pár nap leforgása alatt kétszer is felutaztam Budapestre, tettem egy remélhetőleg sikeres nyelvvizsgát, megtudtam a vércsoportomat, és úgy összeségében nagyon sok tételt kipipálhattam a 101 Things listámról. Amivel egész jól haladok, tekinteve, hogy nem teszek túl sok tudatos erőfeszítést az ott felsorakoztatott célok eléréséért. Persze nem feledkeztem meg róluk, csak éppen még olyan sok időnek tűnik a rendelkezésemre álló 874 nap, hogy egyszerűen nem érzem a késztetést arra, hogy mindent belesűrítsek a jelenlegi hétköznapjaimba. Így is van elég dolgom meg elfoglaltságom, ha meg éppen nincs, akkor jó halogató lévén rögtön kerítek magamnak egyszerre három kamu elfoglaltságot is, ami persze vagy haszontalan vagy értelmetlen, de ennek ellenére mégsem tűr halasztást.

Azért mentségemre legyen mondva, hogy az elmúlt egy hetem tényleg elég rendesen be volt táblázva, táncpróba táncpróba hátán, angol, meg miegymás. Csütörtökön az egyik barátnőmmel elszántuk magunkat a Károli nyíltnap megnézésére, ami azt eredményezte, hogy nekem 4:20kor kellett kelnem, hogy elérjem a 6:16-os IC-t Budapestre. A nyíltnap amúgy kilenckor kezdődött (ezúton is szeretném megköszönni az illetékeseknek, hogy gondoltak a vidékről érkező szerencsétlenekre és jó koránra tették az időpontot), egy órát tartott és egész érdekes volt, bár hiányoltam egy bemutató órát, mert anno az az ELTE pszicho nyíltnapon engem nagyon levett a lábamról. Itt sokkal gyakorlatiasabb volt már maga a szak bemutatása is, inkább arra ment ki a dolog, hogy hogyan lehet ide felvételizni meg milyen lehetőségeket nyújt majd az egyetem, továbbá, hogy hogyan épül fel egy pszichológus teljes képzése - ami akár tíz, vagy annál is több évet vesz igénybe. Pozitív élmény volt, egyedül az zavar, hogy a Károlin a pszichológia kar épülete kint van a világ végén, konkrétan Óbudán. Egy csúnya, randa környéken, ami olyannyira nem egyetemhez illő és olyannyira lehangoló, hogy komolyan lehúzza az embert az életről. Legalábbis első látásra.

Pénteken osztálykarácsonyozás volt, ami annyit tesz, hogy mindenki megajándékozta azt az osztálytársát, akit idén utoljára épp szerencséje volt kihúzni. Nálunk volt egy kis gikszer, mert én egy másik lánnyal ugyanazt a lányt húztam, amit a mai napig nem értek, hogy hogyan, de valószínűnek tartom, hogy a csaj szimplán utálta a húzottját (mert az utolsó pillanatban még kiderítettük, hogy ki maradt ki, és őt tényleg utálja, hmm érdekes...) és egyszerűen bekamuzott magának valaki mást, akit úgy-ahogy kedvel. Mindegy, igazából jobban is jártam, mert én meg kedvelem azt a lányt, csak sajnáltam, hogy konkrétan öt perc alatt kellett neki vegyek valamit csütörtökön a Westendben, mert többet érdemelt volna, valami személyesebbet. Így csak egy fülbevalóra futotta, ami szerintem egyébként gyönyörű, szóval remélhetőleg ő is örült neki. Én borzasztó mód örültem annak, amit kaptam, egy nagyon kreatív és ügyes lány húzott, aki csodaszép róka alakú (!!!) mézeskalácsokkal meg egy ezüstlánccal ajándékozott meg, amin egy rókafej medál lóg. Imádom.

Aztán szombaton a fél napomat az angol nyelvvizsgával töltöttem, de az egész említésre sem méltó, szerintem egyszerű volt és őszintén, hatalmas koppanás lenne, ha ezt most elbuknám. Négyre végeztem, aztán a barátom bejött a városba és együtt mentünk haza, mert aznap nálunk aludt. (És végre a szobámban, mellettem. Azért ez hatalmas nagy achievment nálunk.) Előtte még lenyomtuk a Star Wars utolsó két részét, amik sokkal jobban tetszettek, mint az újonnan készült trilógia, az nekem valahogy túl vontatott és szétszórt volt, egyedül Anakin miatt volt érdekes. Aztán vasárnap reggel összekészültünk és már szálltunk is fel a Budapestre tartó vonatra. Talán említettem már, hogy a barátom 4D-ben akarta megnézni az új Star Wars filmet, ha meg nem, akkor most megteszem. Szóval ezért mentünk fel Budapestre pár barátunkkal, ezért, meg én egy kicsit azért is, hogy végre valahára eljussak a Sugar Shopba. Egy éve álmodtam már róla, de valahogy sosem sikerült összehozni a dolgot, egészen vasárnapig. Aznap este viszont mennybe mentem, mert minden pontosan olyan finom volt és szép (no meg drága...), mint ahogy képzeltem.

Az ébredő Erőről annyit, hogy nekem - meglepő módon - borzasztóan tetszett, bár a 3D ritka szar volt, a 4D meg néhol felettébb idegesítő. Eleinte nem is tudtam megszokni, hogy állandóan mozog alattam a szék, és előre féltem, hogy mikor jön egy újabb akciódúsabb jelenet, mert akkor bizony összeráznak meg összefújnak hátulról sűrített levegővel. Ilyenkor teljesen kizökkentem a filmből, abszolút nem is figyeltem arra, hogy mi történik a vásznon, csak azon járt az eszem, hogy valamiképp megmaradjak a székben. Aztán szép lassan beleszoktam, és a végére már szinte vártam, hogy mindenki össze-vissza repkedjen a galxisban, én meg élvezhessem a gyorsaság illúzióját.
Maga a film szerintem jó volt, tetszettek a poénok, lekötött a sztori és a régi szereplők plusz nosztalgiát is adtak az élményhez, amit egyébként így elég furcsa volt megélni, hogy alig 24 órája láttam őket először az eredeti trilógia részeiben. Az új karakterek jók, a látványvilág meg szép: modern, mégis hű az eredeti filmekhez. Igaz, a fordulatok néhol megszólalásig hasonlítanak a sorozat alatt már egyszer elsütöttekhez, de engem ez csak elméleti síkon zavart, a gyakorlatban kiélveztem a film minden egyes percét. Mert jó volt. Tényleg. Szerintem méltó folytatása ez a Star Wars történetének. Felesleges volt az a nagy aggodalom, a Disney nem cseszte el.

Tegnap egész nap a barátoméknál punnyadtam, többnyire csak vegetáltunk egymás karjaiban vagy épp egymáson, de azért délután megmozdultunk, hogy elmenjünk az anyukájához a kórházba, ugyanis még este felajánlotta, hogy ha befáradok akkor vesz tőlem vért és megnézni a vércsoportomat. Így is lett, és sokkal kevésbbé volt traumatikus az élmény, mint azt elképzeltem - tudniillik én nagyon rosszul tudok lenni a vér látványától, meg magától a vérvétel gondolatától. Mondjuk nem néztem oda és szorítottam is rendesen a barátom kezét, de nem volt baj. Egy ideig. Úgy tíz percre rá éreztem, hogy ha nem ülök le azonnal, akkor helyben elájulok, szóval az anyukája lefektetett, a munkatársai meg adtak vizet és cukrot, továbbá csodámra jártak, hogy milyen fehér vagyok. Remekül bemutatkoztam, azt hiszem. Mindennek a tetejébe még a nagypapájánál is sikerült ugyanezt előadnom, mert őt is meglátogattuk a kórházban, aztán ahogy ott ültünk nála, én szépen lassan megint ájulás közeli állapotba kerültem. Ezután már mondanom sem kell, hogy azonnal hazafelé vettük az irányt, aztán kaptam egy kis csokit és irány az ágy! Valamiért egy kicsivel később még egy szörnyű émelygés is elfogott, de a barátom nagyon aranyos volt, melegített nekem iszappárnát és csinált limonádét, szóval ez bőven kompenzált a rémes közérzetemért. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok vele.

A challenge-et majd a napokban folytatom, most csak egy élménybeszámolós bejegyzésre futotta az erőmből, de igyekszem a szünetben gyakrabban írni és behozni a lemaradásomat. Most viszont megyek és folytatom a punnyadást, amíg még megtehetem.

Igazán szép, hogy mennyire szeretném megmutatni ezt a gif-et az összes olyan embernek, aki jóindulatú kis mosollyal az arcán a jövőm felől és egyúttal egyetemi terveimről felől érdeklődik: és igazán szép, hogy ez mennyire pontosan láttatja azokat.
Mert tanácstalan vagyok. Vagy talán inkább döntésképtelen, esetleg csak félek magamat elhatározni, mert rettegek az ismeretlentől és az olyasféle döntésektől, amiknek nem látom a biztos végkimenetelét, végül is mindegy. Így is, úgy is ugyanott vagyok. Nem tudom, mit szeretnék az élettől, és nem tudom, mit szeretne az élet tőlem, de görcsösen keresem a választ. Kereken egy évem van eldönteni, hogy hova akarom beadni a jelentkezésemet, melyik egyetemre, milyen szakra. Még van egy kis időm spekulálni, de valljuk be, hogy már nem sok, és jó lenne, ha végre rájönnék, mit akarok tanulni. Nem hiszem, hogy ettől, a bejegyzés megírásától, javulna a helyzet, de legalább most összegyűjtöm egy helyre a lehetőségeimet és hangot adok kételyeimnek. Meg aztán, a ti véleményetek is igazán érdekelne, kíváncsi vagyok, rajtam (és közvetlen környezetemen) kívül hogy látják mások a dolgokat.

Én meg a tanulópotenciálom

Csak hogy legyen egy kis fogalmatok róla, miért úgy gondolkodom a dolgokról, ahogy, és hogy megértsétek, mi okoz nekem ekkora problémát a továbbtanulással kapcsolatban, mesélek egy kicsit magamról, a családomról meg a tanulmányaimról. Két gépészmérnök egyszem lánya vagyok, nincs testvérem, max a kutyánk, akivel apa néha úgy elgügyörészik, mintha a húgom lenne, és lényeg, ami lényeg, mindkét szülőm nagyon okos ember, az életükben amit elértek, azt többnyire sok tanulással és szorgalommal érték el. Mérnök létükre erősen reálosak, a matematika nekik csodaszép, a fizika gyönyörű. Na ehhez képest én full humán beállítottsággal rendelkezem. Nem mondom, hogy rosszul megy a matek, nem mondom, hogy néha nem élvezem, de nincs bennem egy cseppnyi késztetés sem, hogy a továbbiakban ilyen vonalon vigyem végig az életemet. Ebből aztán kisebb-nagyobb súrlódásaim is vannak a szüleimmel, mivel az ő szemükben (ha nem is mondják) a humán tantárgyak, szakterületek kevesebbet érnek, mint a reálosok. És igen, szar érzés, hogy a szüleim talán sosem lesznek igazán megelégedve azzal a szakkal, amit én választok, de miattuk nem fogom megkeseríteni a saját életemet. 10 éve kitűnő tanuló vagyok, és ha minden jól megy, ezt az elkövetkező másfél évben még tartani is fogom. Ami az érettségit illeti, úgy áll a dolog, hogy hat tantárgyból fogok megbírkózni a dologgal, ebből legalább kettő emelt lesz: angol és magyar/biosz. Nyelvvizsgák terén van egy középfokú németem, és még e mellé szeretnék egy felsőfokú angolt.

Szóbajövős egyetemek és szakok

ELTE-PPK - pszichológia
Miért? Mert alapvetőleg nagyon érdekel az emberi agy működése, a gondolkodásunk miértjei és hogyanjai, mindez pedig a pszichológiához köthető a leginkább, természetesen az emberi lélek tükrében. Tényleg nagyon-nagyon érdekel. Az összes lehetőség közül ez a legcsábítóbb, ez tölt el valós izgalommal és kíváncsisággal. A felvett fakultációim és tervezett érettségik is összhangban vannak ezzel a lehetőséggel. Ha ezt választanám, és tegyük fel be is kerülnék, holtbiztos, hogy mesteriznék - azt, hogy milyen irányba, nyilván még nem tudom, de mondjuk a kriminálpszichológia érdekelne. Kár, hogy Magyarországon még nincs ilyen mesterképzés.
Miért nem? Mert fenemód sokan akarnak manapság pszichológiát tanulni, ami azt jelenti, hogy csak úgy hemzseg a munkaerőpiac a frissen végzettektől, akiknek a java végül gondolom nem olyan munkát fog szerezni magának, ami a tanulmányaival kapcsolatos. Plusz nem is keresnek valami fényesen, de ez az előbb leírtak után nem meglepő, és az is megfontolandó, hogy a pszichológia egyes területei megerőltetőek tudnak lenni a lélek számára, különösen a klinikai pszichológia.
Máshol? KRE-BTK, DE-BTK, PTE-BTK, SZTE-BTK

ELTE-TTK - kommunikáció és médiatudomány
Miért? Mert ugyan azt nem mondhatom, hogy ebben van a jövő, de talán közelebb lenne a valósághoz, mintha ugyanezt  pszichológiával kapcsolatban hajtogatnám. Meg hát a média is mindig érdekelt - főleg a rádiózás, de ez inkább csak ilyen kedvesen dédelgetett vágyálom, amiből úgysem lesz semmi. Igazából ez a lehetőség inkább csak régi gondolatmaradványom csupán, pár évvel ezelőtt nagyon rá voltam pörögve, de azóta kicsit elbizonytalanodtam, pedig nem is igazán tudom, hogy miért. Abban sem vagyok biztos, hogy apa miért ellenzi ennyire ezt a szakot, de így van, és ez szintén nem arra bíztat, hogy e mellett döntsek.
Miért nem? Először is mert fogalmam sincs, mi lenne ennek a szaknak a végkimenetele. Hol helyezkednék el, milyen állásban? Riporter lennék egy adónál vagy újságíró valami helyi lapnál? Azt hiszem az ilyen szakot végzettek egyébként nem keresnek olyan rosszul, csak ők is sokan vannak. Meg az is elbizonytalanított, hogy az egyik barátnőm nővére most fog végezni ezen a szakon, és sokat panaszkodott rá - persze ez csak egy vélemény, és nyilván nem ezen fog eldőlni a jövőm, de lehet, hogy ha végül ezt a szakot választom, érdemesebb lenne a Corvinusra jelentkeznem.
Máshol? BCE-TK, KRE-BTK

Corvinus-KTK - emberi erőforrások
Miért? Igazából csak forgattam a macskaölésre is alkalmas felvi tájolót, amikor ez a szak megragadta a figyelmemet, és hát elolvastam, elgondolkodtam rajta. Alapvetőleg tetszik a HR, és mellette szól, hogy (ha hihetek a tájolónak) egyre keresettebbek és jól is keresnek, jobban, mint a fentebb említett szakot végzők. Meg aztán emberekkel kapcsolatos és némileg a pszichológiához is köthető, szóval talán még nekem is való.
Miért nem? Mert elég homályos, hogy a HR-esek pontosan mivel is foglalkoznak, és mert szép és jó, hogy a pszichológiához is köthető, de nem hiába van ez a szak a Corvinuson, azért ide is kell a matek. Szerencsére nem követelmény belőle az emelt szintű érettségi, de maga a tárgy az, és gondolom nem csak poénból. Meg aztán HR-re is nagyon sokan jelentkeznek, és a barátom szülei azt mondták, ők úgy tudják, csak kevesen jutnak be a szakra, és általában ezek ilyen maradékok, akik nem tudnak máshova jelentkezni. (?) Bájos.
Máshol? PTE-FEEK, KRE-ÁJK

Tulajdonképpen ez a három van szoros versenyben, bár ezek mellett még futólag eljátszodoztam a jogász és a biológus gondolatával, de az utóbbihoz kéne még kémia és/vagy fizika is, az előbbi meg nagyon magolós, nagyon történelmes és úgy igazán nem is vonz, főleg, hogy úgy hallottam, azon a szakon leginkább a tipikus jogászdinasztiák sarjai tudnak érvényesülni, nekem meg olyan nincs. Egyéb ötletekre is nyitott vagyok, még a külföldi tanulás is megfordult a fejemben, de egy biztos: egyetemen akarok tanulni - és lehetőleg a fővárosban. Ez a hol egy másik nagyon érdekes kérdés...