Ma ismét hatkor keltem, ismét negyven percet zötykölődtem a buszon, ismét végigálltam az évnyitó ünnepséget és ismét el-elmosolyodtam az igazgató beszédén - csak a hely változott meg a krétával felírt jelzés, ami az osztályunk nevét hírdette. 12.F. Furcsa belegondolni, hogy ez az utolsó évem a gimnáziumunkban... ma arcul ütött a felismerés, hogy az egész iskolában mi vagyunk itt a legrégebben és egyedül mi ültük végig ezekben a padokban az elmúlt öt évet. Persze még mindig előttünk van egy nehézségekkel teli, de izgalmas év - az utolsó és egyben hatodik évünk is.

Izgalommal vegyes idegesség önt el, ha belegondolok, hogy jövő ilyenkor már nem a gimnázium kapuját fogom átlépni és nem azon fogok rágódni, hogy vajon ma töri órán vajon én fogok-e felelni vagy sem. Nehéz egy év áll előttem, igen - de azért az érettségi sem a világvége, és ha előttem már annyi embernek sikerült, akkor nekem is sikerülni fog. Én minden hátulütője ellenére várom, hogy mit tartogat számomra ez a végzős lét: ez az utolsó lehetőségem, hogy gimis emlékeket gyűjtsek a barátaimmal együtt... és én ki akarom ezt használni. Reméljük, hogy sikerül is. :)

Az első napomról egyébként annyit, hogy már kora reggel felhúzódtam, mert minden halvány reménysugaram szertefoszlott az új termünket illetően, ami hát... nos, nem lett új. A mi sulinkban egyfajta hagyomány, hogy a végzősök leköltöznek a régi épület első emeletére, mi viszont a kicseszett másodikon maradtunk, mert a jófej tanárnénink magában úgy döntött, hogy nekünk sokkal kedvezőbb ez a helyzet. Hát rohadj meg. Csak fél tucat alsóbb éves nézett be hozzánk bamba arccal, hogy jé, ezek itt maradtak? Kellemes érzés, mondhatom.

Így egyáltalán nem érzem, hogy végzős lennék, plusz megint mi vagyunk a kihúzó, különcködő osztály, aki elhatárolódik az évfolyamától. Ja, és a barátom ugye természetesen az elsőn van, szóval biztos, hogy kevesebbet fogunk összefutni a szünetek alatt, ami csak fokozza az órarendünk eltérése fölötti örömömet, mert így is olyan a kettőnké összevetve, hogy az óráink alig fedik egymást. Hetente kétszer végzünk együtt, és ennyi. De valamit valamiért, gondolom. Hiszen ez az eltérés azért van, mert mindkettőnknek csomó lyukasórája lett (nekem szám szerint 11), csak hát szerencsétlen módon mindig máskor. Tudom, lehetne rosszabb is, de hát ugye tudjuk, hogy mindenki a saját problémáját érzi a legnagyobbnak.

Máskülönben minden jó (még...), a barátnőimet meg egyes osztálytársaimat jó volt végre újra látni, hiányoztak a beszélgetéseink meg a sok hülyeség, amiket együtt össze tudunk hordani. A legjobb mégis az, hogy kéthetente egyszer akad egy olyan keddi napom, amikor konkrétan egy tesi órára kéne bejönnöm (meg valószínűleg késő délután egy biosz felkészítőre), szóval azt szeretném lebeszélni a tanárnővel, hogy tegyük át egy másik lyukasórámba, ami neki is megfelel, mert úgy nem kéne negyven percért bebuszoznom. A biosz felkészítőre ígyis-úgyis be kéne mennem, de akkor is... ha sikerül megbeszélni, akkor lesz egy keddem, amikor az egész délelőttömet itthon tölthetem. Álom. 

Ez a bejegyzés tulajdonképpen azért született, mert rájöttem, mennyire drámamentes az életem. Eredetileg most azt akartam írni, hogy konflikustmentes, de ezt azért nem tartom a legmegfelelőbb szónak, mert nem igaz. Hogy is lehetne. Minden ember életében vannak kisebb-nagyobb konfliktusok, épp csak az változik, hogy kivel vagy mivel kapcsolatban. Kisebb-nagyobb súrlódások nélkül egész egyszerűen nem lehet megúszni az életet: valahol valami biztos nem fog klappolni, valahol valami majd félresiklik, vagy legalábbis nem lesz éppen az ínyünkre, bizonyos pontokon majd veszekednünk, küzdenünk és harcolnunk kell azért, hogy megkapjuk azt, amit szeretnénk, de ez nem is baj. Ez az élethez tartozik, erről szól az egész. Nekünk pedig meg kell tanulnunk ezek mellett, vagy épphogy ezek ellenére boldognak lenni. Persze nem lehet mindig minden felhőtlenül örömteli, nálam se az, például jelenleg épp kétpercenkét kapok kétperces pánikrohamokat ha a továbbtanulásra gondolok, de mégis, nagy általánosságban boldog, kiegyensúlyozott életet tudhatok a magaménak, amivel többé-kevésbbé elégedett is vagyok. Nem tökéletes, de rohadna meg a tökéletesség, meg amiért mindenki arra vágyik, mert semmi sem az, nem is lehet az, és én ódzkodom is tőle, mert a tökéletesség egyáltalán nem emberi tulajdonság, nem a mi életünk és legfőképpen nem a mi lényünk része.
És hogy mi az, ami miatt boldog életem van és többnyire minden csillámpóni meg vattacukorszivárvány? Unalmamban nekiálltam egy kicsit fejtegetni, hátha ezzel bárkinek is segítek - legalább egy icipicit.

01. Pozitív gondolkodás. Ha valaki megkérdezné, szerintem mi a legegyszerűbb út a boldogság felé, minden valószínűséggel azt válaszolnám neki, hogy a pozitív hozzáállás. Persze ez önmagában nem változtat a szar dolgokon, már azokon, amik az emberen kívül esnek - de hatalmas változást tud hozni a lélekben. Segít, hogy könnyebben bírkózz meg az élet kisebb-nagyobb kellemetlenségeivel, segít, hogy mindig legyen erőd újra felállni, és segít, hogy megbékélj önmagaddal, meg talán még a környezeteddel is. Ellenben az, ha állandóan csak a rosszat látjuk meg a dolgokban, nem segít semmiben és senkit nem visz előrébb a boldogság felé. Röviden és tömören az optimizmus eszméletlenül sokat nyom a latba, és bár nem olyasmi, amit mindenki könnyedén elsajátít, fontos, hogy legalább egy kicsit megpróbálkozzunk az élet napos oldalát látni.

02. Kapcsolatok. Gondolkodtam azon, hogy külön veszem a családot a barátokat meg a szerelmet, de ezt rövid úton elvetettem, mivel ráébredtem, hogy itt nem kifejezetten ezen van a hangsúly, hanem magán a kapcsolaton és annak milyenségén. Ahhoz, hogy az ember boldog legyen, fontos, hogy legyenek az életében olyan emberek, akikre támaszkodhat, akik felvidítják ha szomorú, és akikben feltétel nélkül megbízhat, legyen az család, barátok vagy szerelem. Persze az a legjobb, ha mind a három jelen van az életünkben, legalábbis szerintem, hisz minnél több helyről kap az ember szeretetet, annál jobb, de közel sem a mennyiség a fontos. Néha az is elég, ha csupán egyetlen egy embert érzünk magunkhoz igazán közel, ha a szóban forgó személy képes megadni nekünk azt a szeretetet, amire szükségünk van. Az életben mindenkinek szüksége van a szeretetre: arra is, hogy kapjon, de arra is, hogy adjon. 

03. Önmagunk szeretete. Ez többé-kevésbbé kapcsolódik a pozitív gondolkodáshoz, elvégre az nagy segítség tud lenni, ha önmagunkkal kell békét kötni, de úgy döntöttem, ezt érdemes külön is taglalni egy kicsit, hiszen a boldog, kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlen az, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal, és hogy magabiztosan haladjunk előre. Meglátszik, ha valaki úgy vág neki a mindennapoknak, hogy jól érzi magát a bőrében és ki van békülve önmagával (mind testileg, mind lelkileg), és sokan vallják, hogy ez ad egy bizonyos pozitív kisugárzást az embernek, ami aztán megfog és bevonz másokat. Úgyhogy ebből a dologból mindenki profitál: te is, a környezeted is. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenkor száz százalékosan elégedett kell legyél magaddal - ezt senki sem képes elérni. Néha még kifejezetten előnyös is, ha az ember nem elégedett valamivel, hiszen akkor tehet érte, hogy jobbá, erősebbé váljon.

04. Egészség. Rohadt fontos, és nem hiszem, hogy nagyon ragozásra szorul. Legfeljebb annyit tudok hozzátenni, hogy elsősorban mindenki saját magának kell ügyelnie a saját egészségére, testi-lelki épségére: ami egyben azt is jelenti, hogy neki is kell tennie érte. Rajtad múlik, mennyit sportolsz, mit és hogyan eszel, milyen rossz szokásokat veszel fel, a végső döntés mindig a te kezedben van. Én azt mondom, érdemes egy kicsit odafigyelni az egészséges étkezésre, például amióta a családom nem igazán eszik fehér kenyeret, rizset és krumplit, láthatóan fogytam és jobb is a közérzetem, bár ez a többé-kevésbbé rendszeres edzésnek is köszönhető, amit szintén mindenkinek tudnék ajánlani. Nem kell itt most világmegváltó dolgokra gondolni - elég ha hetente párszor dolgozol egy fél órát-órát, a lényeg, hogy mozogj és megdolgoztasd a legfontosabb izomcsoportjaidat. Amióta jobban odafigyelek a mozgásra az életemben, sokkal elégedettebb vagyok magammal és motiváltnak érzem magam, hogy fejlődjek. 

05. Szórakozás. Igen, szerintem ez is elengedhetetlen a boldog élethez. Hiszen muszáj, hogy néha-néha elengedje magát az ember, hogy egy kis időre félretegye a gondjait, és csak úgy jól érezze magát, minden további nélkül. Szükségünk van a kikapcsolódásra. Ez persze mindenkinek mást és mást jelent, van, akinek egy jó könyv is megadja ezt az élvezetet, és van, aki akkor érzi igazán jól magát, ha bulizhat egy jót. Én személy szerint egyiket sem vetem meg, szerintem mindegyiknek megvan a maga ideje, néha ez esik jobban, néha meg az, és van, hogy egyik sem. A lényeg az, hogy a szórakozásra is időt kell szakítani néha, mindegy milyen formában. Kapcsolódj ki, engedd el magad - a lehető legtöbbször.

+1. Ignorancia. Ez azért ilyen pluszegy, mert az ignorancia alapvetőleg nem valami szipiszuper tulajdonság, és szerintem nincs az az ember, aki ezét megsimogatná a kis buksidat, de el kell ismerni, hogy elképesztően jó eszköz a világ masszív hülyeségáradata ellen. Sokat köszönhetek az ignoranciának - mindig lenyűgöz, néhányan mennyire adnak mások véleményére, olyanokéra is, akikhez egyébként nem sok közük van, vagy hogy mások mennyire ki tudnak bukni egyes emberek baromságain. Felesleges drámázás, időpocsékolás az egész. Vannak dolgok, amiket egész egyszerűen jobb figyelmen kívül hagyni, és nem engedni, hogy felidegeljen. Persze túlzásba nem érdemes esni - az meg a ló másik oldala.

A mai napom olyan meglepetésszerűen zajlott. Reggel fél tízre KRESZ vizsgára kellett mennünk az egyik barátnőmmel a Közlekedési Felügyelethez, de mivel halvány lila gőzünk sem volt, hogy merre hány méter, ezért apuval bevitettük magunkat - jelzem még így is eltévedtünk, annyira istenhátamögötti volt az a hely. Végül azért csak eljutottunk ahova kellett, aztán volt még bő másfél óránk halálra izgulni magunkat, utána meg behívtak minket a vizsgaterembe. Hát valami rémes nagy vizsgadrukk volt rajtam, annak ellenére, hogy egészen addig a pillanatig, amíg apa ki nem tett minket a Felügyelet épületénél, úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül, hát nem sikerül. Mi az. Rendben, hogy 4500 forint az sok pénz csak úgy kidobni az ablakon, de azért nem múlik rajta az életem. Nem olyan fontos, mint egy nyelvvizsga vagy egy érettségi. Na ehhez képest a vizsgateremben azért rendesen paráztam. De gond nélkül átmentem, szóval hiábavalóan jött rám a világvége hangulat. Tizenegy felé már a suliban is voltunk, ami csak azért meglepő, mert  este még úgy volt, hogy nem megyünk be, csak aztán a barátnőm elrángatott magával. Fenébe is azzal a nagy szorgalmával.

A wish listemről meg annyit, hogy névnapomra csomó pénzt kaptam, szóval elkezdtem nézelődni egy kicsit online a Librin, hogy mire verjem el a pénzem, aztán eszembe jutott, hogy két héten belül szülinapom is lesz, szóval lehet előbb azt még meg kéne várnom, hátha valaki eltalálja, mi után áhítozik szivecském. A helyzet az, hogy túl sok minden után. (És a lista nem csak könyvekből áll. AZTA.)

• Neil Gaiman - Amerikai Istenek. Ezután a könyv után már  több, mint másfél éve fáj a fogam. Már többször is leemeltem a könyvesbolt polcáról, de valahogy sosem jutottam el vele a pénztárig. Egy ideig túl drágának tartottam, aztán meg már sehol sem sikerült rábukkannom - na most ezt a két problémát a Libri online kínálata nagyon kedvesen megoldotta nekem, mert le van árazva és hát. Megrendelhető. Nyilván.
• Neil Gaiman - Csillagpor. Szeretem Neil Gaimant. Nincs rá más magyarázatom.
• Simon Márton - Polaroidok. Szintén régi vágyam, és bár szerintem már az egész verseskötetet olvastam darabokban a tumblin, azért mégiscsak. Kéne, kéne. Ahogy a Dalok a magasföldszintről is kéne.
• Irvine Welsh - Trainspotting. Rohadtnagy, bazinagy kell. Az összes közül a legnagyobb. Már nem bírom magam hogyan távol tartani a filmtől, pedig mindenképpen a könyvet szeretném előbb elolvasni, úgyhogy szerintem én rövid időn belül beleőrülök, ha nem kapom kézbe ezt a könyvet.
• Anthony Burgess - Gépnarancs. Ezzel a könyvvel hasonló a helyzetem, mint a Trainspottinggal. A filmbe egyébként már belekezdtem egyszer, de képtelen voltam lenyelni, úgyhogy arra jutottam, a könyv talán kevésbbé lesz megrázó. Hát fene tudja, majd kiderül.
• Apricot Short Sleeve FOXY T-Shirt. Erre a pólóra tegnap bukkantam rá merő véletlenségből, amikor a Sheinside oldalán keresgéltem. Instant szerelem volt. Régóta szerettem volna már magamnak valami rókás ruhadarabot, és ez egyszerűen megvett kilóra. Eszméletlenül cuki és csak 10 dollár. Mondjuk a szabása az olyan semmilyennek tűnik, de ha más nem, akkor lesz egy gyönyörűszép pizsipólóm. (LINK)
• Dandelion Wish Pendant. Na hát ez felejtős, mert pofátlanul drága egy ilyen, viszont ezzel együtt álomszép is, így itt a helye a wish listemen. Egyrészt nagyon egyedülálló és különleges ékszernek tartom, másrészt tetszik az ötlet, hogy egyszer majd ha szükségem lesz egy kívánságra, akkor ezt felhasználhatom. Egyébként a csaj összes többi ékszere is gyönyörű, érdemes körbenézni. (LINK)