Épp az athéni demokráciát meg az USA kialakulását kéne tanulnom, mert olyan öt perce tudtam meg, hogy holnap felelünk ebből a két tételből, de arra játszok, hogy holnap majd úgyis lesz időm megtanulni őket se, meg aztán még azután is van nap, hogy ezt a bejegyzést megírom ide. Borzasztó ember vagyok, tudom. De inkább elnyomom magamban ezt a tudatot, mert máskülönben elkezdenék hangosan sikítani, amiért ennyire haszontalan és lusta vagyok. Hagyjuk is ezt a témát.

Pénteken ugye koncerten voltunk pár barátommal, és azt kell hogy mondjam, meglepően jó volt. Tényleg rég szórakoztam ilyen jól, az utolsó amire vissza tudok emlékezni az a Szilveszter volt. Mindkét koncert szuper volt, bár én az Esti Kornélt lényegesen jobban élveztem, mint az Elefántot - azt hiszem ez nem csoda, ha az egyik előadónak szinte az összes számát ismeri, míg a másiktól nagyjából három dallal van tisztában -, de már csak a barátnőmért is megérte ott lenni, öröm volt látni, hogy mennyire élvezi és szereti a koncertet. Még egy dobverőt meg egy setlistet is szerzett, az utóbbit pedig nekem is adta, egyem a szívét. Hajnali négyig maradtunk egyébként, az első vonattal mentünk haza, de én tényleg alig voltam fáradt, még meg is lepődtem magamon, hogy milyen jól vagyok.

Na már most ez eltartott egészen addig, amíg hat órával később fel nem keltem az ágyból - borzasztó fejfájással és émelygéssel, természetesen. Nem tudom miért reméltem, hogy ezt most megúszom. Talán azért, mert  én alapjáraton nem szoktam nagyon másnapos lenni, de úgy fél éve-éve valami bekattant, és azóta mindegy, hogy milyen keveset iszom, én akkor is mocsok szarul leszek másnap. Már elnézést a kifejezésért. Lényeg a lényeg, egész nap hősiesen szenvedtem és szó szerint semmire sem voltam jó. Hiába ittam literszámra a vizet, hiába feküdtem egész nap. Csak vasárnapra sikerült összeszednem magam.

Mondjuk a jóvilág nem tartott sokáig, mert keddre borzasztó torokfájással ébredtem, az orromból meg ömlött a Niagara. Mondom mi a fene. Igen, hétfő reggel a tizenkét fokban sikerült megfázzak, mert én ostoba azt hittem, hogy áprilisban már büntetlenül hagyhatom el a házat egy szál pulcsiban, de persze nem. Persze, hogy mocskosul fújt a szél, és persze, hogy húsz percet vártam a buszomra. Az én zéró immunrendszeremnek ez instant megfázás.

Úgyhogy kedden megittam vagy húsz bögre teát, megírtam (félig) két matek érettségit (az kitesz egyet, nem?), úgy tettem, mintha figyelnék biosz előkészítőn (bár nem erőltettem meg magam túlságosan, lekötött a haldoklás), aztán húztam haza. Még egy óráig feltételeztem magamról, hogy jól vagyok és olvasgattam a kidolgozott követelményrendszeremet, aztán feladtam és szenvedtem tovább. Ma reggel is elég szarul voltam, de délutánra valahogy sikerült túllendülnöm a nehezén, mostmár csak olyan, mintha durva allergiában haldokolnék. Reményeim szerint ez a héten még enyhülni fog, addig is fogom magam és felvásárolom a helyi Tesco zsebkendőkészletét.