1. Az elmúlt három napban a társadalom hasznos és produktív tagjának érezhettem magamat, annyit tanultam. Két napon keresztül orrba-szájba toltam az embertant, és már egész jól megy - ma egy elég szép 87%-os dolgozatot írtam belőle -, továbbá olyan összefüggéseket látott meg az agyam a masszív öt-hat órás biosz tanulásaim alatt, hogy hűha. Mostmár kezd úgy tűnni, mintha az emberi test logikusan lenne összerakva. Lenyűgöző.

2. A mai délutánom meg azzal telt, hogy belapátoltam a hidegháborút a rövidtávú memóriában. Úgyhogy most tele vagyok bipoláris világképpel meg kelet-nyugat ellentéttel, de ezt holnap estére úgyis el fogom felejteni, szóval nem kár a helyért, az szombatra úgyis felszabadul. Aztán tömhetek oda valami mást, amit két nap múlva ismét elfelejtek. 

3. Holnap estére egyébként mást is tervezek elfelejteni, nem csak a hidegháborút. Tudniillik Esti Kornél meg Elefánt koncert lesz nyolctól és a barátnőm végül rávett, hogy menjek el vele, és mivel már amúgy is régen szórakoztam, szerintem egy kis italozás is be fog csúszni, persze csak mértékkel. Egyébként a barátom is jön, bár ő nem tudom, hogy pontosan mit fog kezdeni magával a koncert alatt, mert amennyit eddig láttam belőle, ő nem az a nagy első sorban ugrálós. Illetve... bizonyos mennyiségű alkohollal a vérében és a megfelelő zenével a háttérben az, de nem hiszem, hogy most mindkét tényező adott lesz a számára, tekintve, hogy a két zenekarról kb. fogalma sincs. No de nem baj, nem is ez a lényeg, én csak örülök hogy elkísér és vigyáz rám, ha esetleg szükségem lenne rá. Ha meg fordítva történne, hát az se baj. :D Ezért (is) vagyunk egymásnak, hogy csatakrészegen támogassuk a másikat.

4. Hogy a húsvétról is meséljek azért, nekem is megtojt a nyuszika (egy méteres Toffifee-t meg marcipános tojásokat, nyami), sőt olyan aranyos volt, hogy a barátoméknál is hagyott nekem egy kis apróságot. Úgyhogy az elmúlt napokban kriminális mennyiségű édességet toltam a szervezetembe. Ez az érték nagyjából egyenes arányosságban állhat a sonkafogyasztásommal, de nincs bennem megbánás. Egyszer egy évben igazán teletömhetem magam idióta kis tojás és nyúl alakú édességgel meg húsvéti sonkával - ami a világ egyik legfinomabb dolga amúgy. 

5. Hétfőn pedig tényleg elmentünk Sárvárra fürdőzni egyet, apunak pedig tényleg meggyógyult tőle a háta (legalábbis elmondása szerint jobban lett). A barátom is jött, úgyhogy hál' istennek remek társaságom volt és jól is éreztem magamat, bár a vártva várt szaunázás ezúttal is elmaradt. Sebaj, helyette lenyomtunk egy sakkjátszmát az egyik medence közepén, öreg bácsik és nénik figyelő tekintetének kereszttüzében. Persze kikaptam. Természetesen.

Szóval ahelyett, hogy ma kihasználtam volna azt a pár szabad órát, amim volt, és tanultam volna, én inkább új designt gyártottam. Már muszáj volt, mert az előző kinézet annyira sötét és komor volt a lelkemben uralkodó tavaszi hangulathoz képest, hogy az utóbbi időben minden kedvemet elvette attól, hogy felnézzek ide és írjak valamit a blogba. Ez a mostani kinézet egy fokkal színesebb lett, és így máris több kedvem van errefelé tevékenykedni, szóval remélem nektek is elnyeri majd a tetszéseteket. A feketét nem tudtam teljesen száműzni a képletből, de azt hiszem a virágos fejléc és az élénk, tavaszi árnyalatok azért valamennyire ellensúlyozzák ezt.

Új tartalommal is bővült a blog, azaz hogy a szó szoros értelmében nem, de közvetve azért mégiscsak. A bal oldalt található other blog linkecskére gondolok, ami egy régi blogspotos oldalamhoz vezet, ahova elvétve és nagy titokban írogatok. Nagyjából egy éve indítottam, de akkor nagyon gyorsan le is tettem róla, nem igazán alkottam oda. Úgy egy hónapja azonban megint elővettem és elkezdtem írogatni, rövid egyperceseket és verseket. Fogalmam sincs, hogy miért vagy minek - csak úgy jött, és most van. Nem tudom, hogy meddig lesz, de arra gondoltam, hogy amíg van, addig akár meg is oszthatom veletek. Szóval aki gondolja, az nyugodtan kukkantson be az oh-sweet-irony-ra.

Egyébként a tavaszi szünetem jól telik, csak baromi tanulásmentesen, ami jó kis tudatalatti stresszforrás a számomra. Néha felszínre kerül, aztán olyankor jó kis fojtogató pánikrohamot kapok, de semmi gond, általában gyorsan elmúlnak. Szerdán a barátnőimmel megnéztük az új Beavatott filmet, a Hűségest, ami röhejesen szar lett, pedig nekem nem voltak nagy elvárásaim, de tényleg. Nevetséges az egész, olyan baromságok vannak benne, hogy azt sem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Mondjuk azért viszonylag gyorsan eldöntöttem, hogy inkább nevetni fogok és onnantól kezdve elég élvezhető volt a film, jót szórakoztunk rajta a lányokkal.

Csütörtök-péntek meg a barátomnál voltam, és többnyire összebújással, alvással vagy Brooklyn-99 nézéssel töltöttük az időt, szóval nem panaszkodhatom, elég aranyéletünk volt. A semmittevés mellett annyi még történt, hogy a barátom végigvert az összes nála fellelhető társasjátékban - nekem egyedül malomban és Szuper5-ben sikerült megvernem, meg egyszer Memoriban -, elmentünk bevásárolni egyet és majdnem vettünk egy sárkánygyümölcsöt, csak aztán túl drágának ítéltük és maradtunk az epernél, pénteken pedig addig nyaggattam, amíg elvitt a közeli hamburgerezőbe, ami alig két hete nyitott és nagyon finom hambikat csinálnak. Én - önmagamhoz híven - egy csupasajtos hamburgert ettem, volt benne cheddar, feta, füstölt- és márványsajt is. Szép nagy volt, úgyhogy a barátom segítsége azért kellett hozzá, de istenien finom volt.

Holnap vendégség lesz nálunk, szóval ma egész nap arra készült a család, hétfőn meg apa wellnesezni akar mert fáj a háta és azt reméli, hogy a meleg víz majd meggyógyítja, szóval lehet, hogy a locsolók és a piros tojások helyett idén ez lesz a program. Nem lenne rossz, de hogy tanulni mikor fogok... soha :'D Aztán az érettségit majd cseszhetem. HELP.

Jelentem, túléltem a szombatot - igaz, hogy csak nehezen, de azért valahogy mégis sikerült.

A tervezettnél kicsit később sikerült odaérni, így az első szalagavatóból csak az utolsó osztály műsorát láttam, viszont ők annyira nem érdekeltek, úgyhogy nem figyeltem valami intenzíven. A szalagtűzésük után aztán rohantam átöltözni a keringőhöz. Miután elkészültünk utoljára még egyszer gyorsan eltáncoltuk az egészet, aztán beálltunk a helyünkre és vagy öt percet ott ácsorogtunk, arra várva, hogy szétváljon a függöny.

Borzasztóan izgultam - részben azért, mert az eddigi próbákon egyszer sem kezdett el levándorolni rólam a ruha, viszont akkor és ott igen. Kétségbe voltam esve, mert már úgy sem kaptam nagyon levegőt, de azért újrakötettem valakivel gyorsan a fűzőm - és utána se lett sokkal jobb. Részben meg persze azért, mert rémesen akartam, hogy tökéletes legyen az egész keringő és minden úgy sikerüljön, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hát, ehhez képest kicsit másképp lett... 

Persze egyáltalán nem voltunk borzasztóak, sőt, mindenki azt mondta, hogy gyönyörű volt a tánc, elérzékenyültek meg minden, de azért táncoltuk mi ezt már jobban is. Én például rögtön az első percben elbotlottam a barátom lábában, mert nem volt elég helyem körbesétálni őt, egy fiúnak pedig elszakadt a nadrágja emelés közben. Párszor a ruhámat is megigazítottam menet közben, de nem volt vészes. Összeségében szépre sikeredett a keringőnk, és borzasztóan hálás vagyok a barátomnak, hogy hajlandó volt velem táncolni, sőt, még komolyan is vette a dolgot, és ő is a lehető legtökéletesebben akarta végigcsinálni. Szóval innen is köszönöm neki, számomra nagyon sokat jelentett ez a tánc, és óriási élmény volt :)

Holnap lesz a szalagavatóm. 

És gyerekek, ez az egy mondat annyi féle és fajta érzelmet rejt magában, hogy az hihetetlen. Egyrészt izgatott vagyok, mert az elmúlt hónapok java körübelül csak a várakozásról és az előkészületekről szólt, másrészt viszont alig várom, hogy az egész lemenjen a francba nekünk pedig soha többet ne kelljen ezzel foglalkoznunk.

Hogy miért? Mert mocskosul sok vita, veszekedés és stressz jár vele, azért. Hihetetlen. Sosem hittem igazán azoknak a végzősöknek, akik azt mondogatták nekünk kisebbeknek, hogy majd meglátjuk, mekkora szar lesz ez, és hogy mennyi veszekedéssel fog járni. Persze, gondoltam ilyenkor magamban, biztos mi is összeszólalkozunk majd egyes apróságokon, de nem lehet ez ilyen rossz, nem fogunk mi egymás torkának esni.

Aha ja. Meg ahogy azt a naiv kislány elképzeli.

Ma itthon ültem, mert szerdán sikeresen megfáztam, hála húsz perces sétámnak, amit szakadó esőben és kisruhában tettem meg a házunking. Annyira egyébként nem vészes a dolog, csak borzasztóan gyenge vagyok és fáj a torkom, meg persze naponta elhasználok egy százas zsepicsomagot. Viszont legkésőbb hétfőre ismét száz százalékos kell legyek, mert az egész hetem táncpróbákból fog állni, szombaton pedig szalagavató, aztán meg hajnalig tartó bulizás, és komolyan mondom, idegösszeroppanást fogok kapni, ha pont arra leszek beteg. Hogy én otthon töltsem teázgatva meg pihengetve a szalagavatóm estéjét, amiért annyit dolgoztam és amibe annyi időmet öltem az utóbbi időben, hogy az már röhejes? Hogyne. Persze. Én a szalagavatóm napján minden egyes pillanatot tökéletes egészségben szeretnék eltölteni, maximum azon aggódva, hogy nem-e esik szét a frizurám az afterre, vagy hogy jól fogok-e mutatni a felvételen.

Úgyhogy emiatt ma szépen itthon maradtam és ellézengtem a napom. Igyekeztem pihenni, és most az egyszer úgy iszom a teákat meg a különféle meghűlést enyhítő poritalokat, mint a kisangyal. Ettől függetlenül nem érzem magam sem jobban,  sem rosszabbul. De türelmes vagyok. Igaz, holnap kénytelen leszek elmenni vásárolni, mert még van pár apró dolog, amit be kéne szereznem jövő szombatra, de extra elővigyázatos leszek - öt réteg ruha és lehetőleg nulla perc kint a hidegben, mindent röviden és céltudatosan elintézve.

Aztán meg, az egyetemi jelentkezés határideje is vészesen közeleg, én meg még mindig óriási dilemmában vagyok a választást illetően. Egy ideje már elhatároztam magam a pszichológia felé, úgyhogy azzal nincs is baj, a szak adott, csupán az egyetem az, ami bizonytalan. Eddig az ELTE, Károli és Pázmány között vaciláltam, most ez annyibban könnyebb lett, hogy a Károlit kiejtettem (legalábbis a harmadik helyre tettem), mert rémesen rosszul szituált a pszichológia épülete, kint van a világ végén és még demotiválóan randa is a környezet. A Pázmány viszont nagyon jó benyomást tett rám, szimpatikusak voltak, és még az egyetem épülete is hangulatos, jó helyen van (a Kálvin tértől öt percnyire). Egyedül a vallásos jellegű tantárgyakkal vagyok úgy, hogy ha lehetne, inkább passzolnám őket, de végülis nem hiszem, hogy olyan szigorúan vennék őket az egyetemen, és elvileg kreditet is érnek, szóval ez végső soron nem is olyan szörnyű dolog.

Az ELTE meg leginkább a hírnév miatt vonz, mert azért ismerjük el, kicsit felkapottabb egyetem, mint a Pázmány, és biztos jobban nézne ki az önéletrajzomban az, hogy az ELTE karán végeztem - legalábbis egyes munkáltatók szemében biztosan. Az sincs rossz helyen, az épület maga nem egy álom, de végülis nem ez a legfontosabb, és anno a nyílt napjuk is tetszett, ők voltak az egyedüliek, akik bemutató órát is tartottak. Viszont ott egész biztos, hogy nehezebben érvényesülhetnék, többnyire csak egy lennék a sok közül, a Pázmány meg ugye kisebb egyetem, ott azt ígérték hogy a tanárok ismerik a diákjaikat és törődnek is velük. Meg ott több a gyakorlat, míg az ELTE inkább az elméletre és a kutatásokra fókuszál.

És így én magamhoz híven megragadtam a tanácstalan tiporgásnál és a jó öreg döntésképtelenségnél. Még nyáron beszéltem egy ELTE pszichós lánnyal, ő végülis csak megerősítette azt, amit mondtak nekem is, de azt is hozzátette, hogy ő nagyon szereti az egyetemet és egyáltalán nem érzi úgy, hogy ő is csak egy újabb Neptun kód a többi között. Pázmányossal személyesen még nem volt szerencsém beszélni, de másokon keresztül úgy hallom, hogy ők is szeretik a szakot és az egyetemet is, elégedettek vele. Szóóóval összefoglalva... rohadtul fogalmam sincs, hogy miként döntsek.

Aki esetleg több rálátással rendelkezik a problémámra és a szóban forgó egyetemekre, azt szépen kérem, hogy ossza meg velem a véleményét, mert most a legkisebb segítség is jól jönne a számomra. Köszönöm! :)