hello

VIX // 18, slytherin, infp, libra »

{ a nagybetűs élet küszöbén } pszichológusnak készülő, konfliktuskerülő, szétszórt, rókamániás, nevetve sírós és sírva nevetős, olykor művészkedő, végtelenül szerelmes, tökéletlenül tökéletes, idealista, könyvmoly, megrögzött halogató, túlérzékeny, szeretetéhes, kalandszerető, tanulni és tapasztalni vágyó lány. 

blog »

 
chat
 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
blog

Shekh Ma Shieraki Anni

2016.05.29. 20:25, vix

Szuper hétvégém volt, annak ellenére, hogy kicsit rázósan indult. Úgy volt, hogy pénteken nem tudunk együtt ünnepelni a barátommal, de aztán késő délután mégis át tudott jönni, miután anya meggondolta magát, és megengedte, hogy már aznap itt legyen. Nem csináltunk nagy felhajtást a dologból, mert egyrészt nem tudtunk, másrészt az időpont sem volt épp a legalkalmasabb. De nem bánom, nekem az is elég ünneplés volt, hogy péntektől vasárnap délutánig itt volt velem.

Egy kis ajándékkal azért megleptük egymást, én egy felnőtt színező könyvet kaptam, amiket egyébként már régóta nézegettem, szóval ügyes választás volt a barátom részéről - igaz én inkább az absztrakt mintákat szeretem, mert ott igazán a fantáziámra van bízva az egész, ez meg londonos és tele van konkrét épületekkel meg emberekkel, amik azért megkötik az ember kezét, de hé, imádom Londont és ettől még alig várom, hogy egy lusta délután kiülhessek színezni a kertbe. 

Ő tőlem egy kézzel festett pólót kapott MY SUN AND STARS felirattal, ami talán a Trónok Harca kedvelőinek valamivel többet mondd, mint hogy magyarul ez a napom és csillagom megfelelője. Természetesen a párját is megcsináltam a MOON OF MY LIFE felirattal, értelemszerűen magamnak. És huhh gyerekek. Pólónként legalább tíz óra volt, mire végeztem.

Nem hittem volna, hogy ennyire nagy meló lesz, de egy sablon megrajzolása eleve négy órába telt - mert béna vagyok, ugyanakkor maximalista is -, a felfestést meg lassú folyamat volt, mert egy hibát sem akartam véteni. Direkt az enyémmel kezdtem, mert az volt életem első ilyen jellegű alkotása, és fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, na meg gondoltam ha elbénázom, akkor legalább az enyémet fogom, másodjára már jobb leszek. Hát ehhez képest az övét sikerült elcsesznem, de kétszer is. Természetesen. Mert miért lenne egyszer elég? Az enyém kicsit remegősebb vonalvezetésű lett, tehát összeségében bejött a taktikám, az övé már szebben ment, viszont egy helyen sikeresen szétázott a festék, rá tíz percre meg egyszer csak kiesett a kezemből az ecset és szépen összefröcskölte a fehér pólót. Kisebb idegösszeroppanást kaptam, dühömben még sírtam is egy öt percet.

Mindegy, összeségében mutatósra sikeredett, és nagy megkönnyebbülésemre még a barátomnak is tetszett. Talán néha majd szívesen fel is veszi velem valahova. Ha meg nem, akkor közös alvós pizsinek is jó lesz. Én nagy szeretettel csináltam, remélem ő is nagy szeretettel fogja majd viselni. :)

Képért katt a bővebbenre, hogy felvághassak a menő pólóinkkal.

2 years

2016.05.27. 12:46, vix

Ma van a napja, hogy két évvel ezelőtt egymásra találtunk a barátommal és ezzel elkezdődött a kapcsolatunk, aminek azt hiszem mindketten sokat köszönhetünk. A különleges alkalom végett témában passzoló, de azért némileg rendhagyó bejegyzéssel készültem. Egy 40 kérdésből álló játék ez, amit egyébként esküvőkön játszatnak előszeretettel az újdonsült házaspárral - legalábbis a tengeren túlon -, de amúgy is nagyon vicces, szóval... :D Arról van szó, hogy a párnak egyszerű kérdéseket tesznek fel, amire vagy maguk vagy pedig szerelmük nevével kell válaszolniuk.

Ezt a kérdéssort én állítottam össze, de az alapötlet a REMEMBERME-ről származik. A barátom is kitöltötte, úgyhogy az ő válaszaival is szolgálhatok, de azokat csak az olyan kérdéseknél fogom feltűntetni, amelyeknél nem értettünk egyet. Lehet csak számomra volt érdekes ez a játék, de azért remélem valamennyire titeket is elszórakoztat azért! :) 

1. Kinél valószínűbb, hogy hülyét csinál magából idegenek előtt?
Nálam. Hóbortosabb vagyok és egyszerűen gyorsabban engedem el magamat a nyilvánosság előtt, már olyan értelemben, hogyha komplett idegenek vesznek körül, nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Ha mások hülyének néznek miközben én jól érzem magam... akkor csak nyugodtan.

2. Kinél valószínűbb, hogy elhasználja az összes melegvizet?
Nála. Borzalmasan meleg vízben és borzalmasan sokáig képes zuhanyozni. Olyan húsz perceket. És fogalmam sincs mit csinál közben, mert mindezt én elintézem öt perc alatt.

3. Kinél valószínűbb, hogy az USA elnöke lesz? 
Nála. Én borzalmas vezető lennék, túlságosan diplomatikus és döntésképtelen. Mondjuk az utóbbival szerintem neki is gondjai lennének.

4. Kinél valószínűbb, hogy előbb hal meg a zombiapokalipszisban?
Nálam. Szarul futok. 

5. Kinél valószínűbb, hogy énekel a zuhany alatt? 
Nálam. Bár nem nagyon szoktam, de régebben mindig hallgattam valamilyen zenét zuhanyzás közben - gyakran még most is teszem -, és olykor megesett, hogy énekeltem. Meg talán táncoltam is. Pfff, ki emlékszik már ilyenekre. 

6. Kinél valószínűbb, hogy megmászik egy hegyet, hogy megnézze, hogy mi van a tetején? 
Egyértelműen nálam mert: én vagyok a túrázósabb (és a sportosabb) és engem szerintem jobban is érdekel egy szép táj vagy kilátás. 

7. Kinél valószínűbb, hogy másnaposan ébred?
Na ennél nem értettünk egyet. Szerinte ő, szerintem én. Mondjuk azt megadom neki, hogy ő többet bulizik, mint én, viszont én újabban borzalmas alkoholtoleranciával rendelkezem, úgyhogy gyakorlatilag elég két üveg sör és bumm, másnap borzalmas fejfájással ébredek. 

8. Kinél valószínűbb, hogy eltéved egy ismeretlen városban?
Nálam. Cseszettül rossz a tájékozódási képességem. Nem is olyan rég még a saját városomban is eltévedtem, ami egyébként egy nagyobb falu és csupán tizennyolc éve élek itt.

9. Kinél valószínűbb, hogy tovább túlél egy lakatlan szigeten hajótörés után?  (És ki enné meg előbb a másikat?)
Nála és nála. 

10. Kinél valószínűbb, hogy eltöri valamijét (testrészt)?
Szerintem nála, szerinte ugyanakkora esélyünk van rá. Hát nem tudom... én tényleg tudok esetlen lenni, viszont szerintem jobban is vigyázok magamra. Általában. És kórosan félek attól, hogy valaha is eltöröm valamimet - eddig még megúsztam.

11. Kinél valószínűbb, hogy nyerni hagyja a párját?
Nála. Én egyszerűen vérremenően kompetitív vagyok, szóval ilyesmi az én részemről már csak ezért sem történne meg. Na meg azért, mert eddig bármit játszottunk, 98%-ban ő nyert.

12. Kinél valószínűbb, hogy sikít egy horrorfilm, vagy ijesztő videó láttán?
Nálam. Nem kérdés. Nagyon fogékony vagyok a jumpscare-re.

13. Kinél valószínűbb, hogy hangosan énekelni kezd? 
Nálam. Csak önmagamat tudom ismételni, általában nem érdekel, ki mit gondol rólam, ha csak egy random ember a boltban. Mondjuk a kifejezetten hangos éneklés messze áll tőlem.

14. Kinél valószínűbb, hogy felkapja a vizet apróságokon? 
Nálam. Mit mondhatnék: nőből vagyok, végtelenül romantikus, és szégyenteljesen érzékeny.

15. Kinél valószínűbb, hogy rendetlenséget hagy maga után?
Nála. Én sem vagyok egy kisangyal, de a lelkiismeretem előbb megszólal, és akkor feltakarítok magam után.

16. Kinél valószínűbb, hogy elfelejt valami fontosat? 
Szerintem döntetlen, szerinte meg nála. Az én agyam úgy működik, hogy amit épp nem tekint fontosnak abban a pillanatban, azt nem jegyzi meg, szóval... voltak már belőle gondjaim, hogy így mondjam. Ugyanakkor ő is feledékeny néha, például egy időben mindent kétszer mesélt el nekem, mert nem emlékezett az első alkalomra. :D

17. Kinél valószínűbb, hogy panaszkodik valamiért?
Én. Egyikünk sem túl jó az érzelmei kifejezésében, de azért én még mindig nyitottabb vagyok. És panaszkodósabb.

18. Kinél valószínűbb, hogy főzés közben felégeti a házat?
Szerintem kétesélyes, szerinte nálam. Köszi innen is, édes. Viszont néha ügyetlen vagyok és tapasztalatlan, szóval ezt megadom neki

19. Kinél valószínűbb, hogy elsőként kér bocsánatot?
Nálam. Néha már kicsit zavaró is, hogy mindig én kérek bocsánatot, mert így mindig úgy tűnik, hogy egyedül én csináltam valamit rosszul, ami hosszú távon azért szar érzés, de hát ez az átka annak, hogy túlságosan konfliktuskerülő vagyok.

20. Kinél valószínűbb, hogy valami spontán dolgot csinál?
Nálam. Nyitottabb vagyok az új dolgokra, főleg, ha azok élmények. 

Amíg lehet

2016.05.23. 21:26, vix

Annyian mondják, hogy az egész nem tűnik többnek egyszerű sablonszövegnél, elrongyolt és agyonrágott közhelynél, de... töltsetek el annyi időt a nagyszüleitekkel, amennyit csak lehet - és amíg még lehet. Én szerencsére erre még azelőtt rájöttem, hogy bárkim is itt hagyott volna minket, de egy bizonyos értelemben máris túl későn ébredtem rá, mekkora igazság van emögött a lerágott csont mögött. Addig kell szeretni a nagyszüleinket, a szeretteinket és a családunkat, amíg még lehet: amíg még itt vannak velünk.

Mert az én nagymamám már búcsúzik. Ezt mondta a keresztapám, aki az ő fia, és milyen szépen mondta. Borzalmas, de igaz. Már nem teljesen önmaga - lassan kezdi elveszíteni a személyiségét, az emlékeivel együtt. Ez történik sajnos, ha alzheimeres az ember. Nem lehet vele mit tenni, még csak küzdeni sem lehet ellene igazán. Ez nem olyasmi, amit meg lehet állítani. Lelassítani talán le lehet, de visszafordítani már nem. 

Mindenkinek fáj így látni őt. Azt az asszonyt, aki egész életében dolgozott a családjáért, aki felnevelt két csodálatos gyermeket, akinek vágott az esze, aki imádott írni, olvasni. Akitől annyi mindent tanultam, és oly sok mindent örököltem. Így az írás szeretetét is. Ő az egyedüli a családban, aki írói vénával van megáldva, és azt hiszem, én ezt viszem tovább valamilyen formában. Sosem leszek már író - bár ki tudja, mit hoz az élet -, de hát ő sem lett, mégis... megírta a családunk történetét egy regénybe foglalva. És ez bőven elég a számomra.

A nagymamám rendkívüli nő volt, s bár még most is az, látom rajta, hogy megfáradt. Hogy fáj neki, és elszomorítja, ha nem ismeri fel valamelyik arcot a régi fényképekről, vagy ha nem jut eszébe az a szó, amit keres, és végül más kell kimondja helyette. Szomorú, hogy így kell végeznünk. Büszkeségünktől megfosztva, gyermekként, akit kézen fogva kell vezetni a nagy világban. Mikor nem is olyan rég még ő fogott kézen, ő segített fel a lépcsőkön, és ő volt az, aki színesceruzát adott a kezembe, hogy együtt színezzünk... és most minden megfordult.

Őszintén bevallva félek attól, hogy mit hoz a jövő. Hogy mikor felejti el a nevemet, hogy mikor jön el a pillanat, amikor már nem ismeri meg a saját lányát, az édesanyámat. Hogy mikor távozik majd tőlünk... Nem akarom, hogy megtörténjen, de egyszer sajnos meg fog. Az egész csupán idő kérdése. És a legszörnyűbb, hogy mi nem tehetünk ellene semmit. El fog jönni a pillanat. De amíg még van időnk, addig együtt leszünk. Színezni fogok vele, nevetni fogok vele, és elismétlem ötször ugyanazt a választ, ha ötször kérdezi ugyanazt. Szeretni fogom, úgy, mint még soha, és megpróbálom visszaadni neki azt a sok törődést, odafigyelést és szeretetet, amit az évek során tőle kaptam. Mert mást nem tehetek. Csak remélhetem, hogy így is segítek.

Szóismétlés

2016.05.21. 20:56, vix

Szeress! Erre az egyre kérlek. Mindig, minden egyes pillanatomban erre kérlek: szeress. Teljesen és egészen, minden porcikáddal, úgy, ahogy mást még sosem szerettél, úgy, ahogy mást már sosem fogsz. Ennél nagyobbat kérni nem lehet, én mégis... mégis erre kérlek minden egyes nap. Mert szükségem van rá, és rád. Hogy éljek, hogy szabadon lélegezzek, hogy önfeledten, igazán mosolyogjak. Ehhez mind te kellesz. Hatalmad van felettem, óriási és végtelen, de kezedbe én adtam azt - ne élj vissza vele, kérlek. Használd inkább, és

szeress, kérlek! Az év összes napján, minden nap minden percén. Szeress a hibáimmal együtt, szeress csendesen és hatalmas lánggal, szeress úgy, ahogyan szeretni szeretnél! Olykor nehéz lesz talán, de kérlek, sose lásd teherként szerelmünket. Légy sértett, fájjon ha fájnia kell, kiabálj, sírj, harcolj velem, ha kell, de szeress! Szeress a megmentőmként, szeress a hercegemként, szeress a mindenemként. Szeress úgy, ahogy én szeretlek. Szeress, szeress, szeress!

Erre az egyre kérlek.

We are assassins

2016.05.13. 15:06, vix

Nothing is true, everything is permitted.

12.21.16

 

css alap: @


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!